Csütörtökön megint nem írtam karatéról. Nehéz írni, mert pontosan nem tudom megjegyezni, hogy milyen technikák voltak, csak azt hogy mit csináltunk, az meg nagyjából ugyan az mindig. Amúgy csütörötkön nem igen ment jól. Fáradt voltam kicsit, és borzasztóan untam, hogy folyton csak katázunk. Én harcolni akarok! Kiai-ozni! Légzéssel csinálni a technikákat! Aikido technikákat gyakorolni! Földhöz vágni a másikat! Földhöz vágódni! Rugópárnázni! Kumitézni! Svédszökdelni! Nagy ütéseket kapni! Kicsit megsérülni, hogy lehessen mutogatni az embereknek! Egyenes ütéstől, és shutouchitól eltérő technikákat csinálni! Lábemelést csinálni, kentót!
Szóval ezeket gondoltam, ezért nem ment annyira jól az edzés..A mai jobb volt, legalább tanultam valami új katát. A Pinan Nidannak már egy negyedik változatát:) A mester egyébként nagyon jó fej, elég sokat nevet, meg viccel. Ugyanakkor szigorú is. Nem is meséltem hogy első edzésen rajtam volt a karkötő, amit a hugom kötött, és nem lehetett levenni, mert oda volt kötve örökre. Amikor észrevette, mondta hogy vegyem le, és gondolkodás nélkül letéptem. (Bocs, Kati! Szerintem még meg tudom szerelni) Valahogy nem volt kedvem vele vitatkozni hirtelen:)
Ma tényleg csak katáztunk. Szó szerint. Egész edzésen mást sem csináltunk, csak katákat. Illetve volt 2 perc páros gyakorlat, ami alatt az éppen tanult kata értelmezését gyakoroltuk. Semmi kihon, semmi kumite, semmi semmi. Kata. Csak kata.
Képzeljétek, srácok, épp egy közös kép van berakva háttérnek négyünkről, Réti mesterrel. Nem direkt raktam be, szerintem valami tudatalatti szentimentalitás...