| Andris's profileAndris - JappánbanPhotosBlogNetwork | Help |
|
October 01 KarateVezettem karate naplót offline az elmúlt hetekben. Ezentúl rendszeresen fogom ide írni. Most bemásolom amit írtam. Kicsit kivonatos, de talán olvasható:
2006.09.14 Csütörtök
Első edzés. Fél nyolc körül érkezek, néhány danos tanítvány már gyakorol. Nagyrészt számomra ismeretlen katákat. Mondják, hogy üljek le, mert a Mester csak nyolckor jön. Amikor belép a Mester, néz, hogy mit keresek itt. Mondom ki vagyok, honnan jöttem, miért. Ahogy meghallja Réti nevét, meg hogy Hangarii, elmosolyodik, megkérdezi jól van-e a Réti Mester. Mondja, hogy üljek le. Már megy az edzés, mikor megkérdezi hogy mennyi ideje gyakorlok, meg a rangomat. Aztán kérdi, hogy van-e ruhám, aztán mondja h álljak be. Miután megkérdezte a rangomat, a barna övemet véltem helyesnek felkötni, nem a fehéret.
Kb. 10 tanítvány van a dojoban. 2 sárgaöves, néhány barna, és feketék. Úgy tűnik nekem, hogy összesen nagyjából ennyien vannak. Mindenesetre később biztos kiderül. A bemelegítésről lemaradtam, mert öltöztem épp. A kihon kicsit nehézkesen megy. Van néhány ismeretlen technika, meg pár szokás más. Ezekről később írok, mert még nemigen fogtam fel őket. A Mester sokat javítgatja a technikáimat. Sok dolgot másképp csinálnak (a chudan szigoruan szolárra megy, az övmagasságért folyton morgott) katáztunk is viszonylag sokat. Sok katát tudnak. Kérdezte, hogy mi melyiket járjuk otthon, mondtam, hogy a Pinanokat. Akkor mondta hogy azt csináljuk. Kiderült, hogy a Pinan katák teljesen másmilyenek igazából, mint ahogy mi csináljuk. Szerinte én a Heihan katákat csinálom. Illetve nem teljesen másmilyenek, az irányok nagyjából stimmelnek, meg egyes részei is. Csináltuk egy trükkös szamurájcsillagot, amit nemigen fogtam fel, de azért nyomtam az ütéseket ahogy a csövön kifért, nem zavart túlságosan hogy elrontottam minden másodikat (azért persze igyekeztem). Borzasztóan izzadtam, körülöttem csupa víz volt a tatami, míg a többiek kb egyáltalán nem. Amúgy nem volt kemény edzés, nemigen fáradtam el, csak borzasztó meleg van. Erősítést pl nem is csináltunk. Kihívott katázni, egyedül. Na szép, bemondtam hogy Heian-nidan, és gondoltam eljárom a Pinan-nidant, (ha már azzal úgyis megnyertem a kataversenyt:)) a felénél jöttem rá hogy valójában a shodant csinálom. A Mester szerintem azt gondolta, hogy jó, hát biztos mi így járjuk (majd legközelebb jól lecseszi Ré mestert :D) 2 órás volt az edzés kb. páran később jöttek, össze-vissza. Nem voltak olyan fegyelmezettek, mint mi. Voltak páros technikák aztán. Juu ippon kumite volt, legalábbis olyasmi, aztán volt egy olyan küzdelemféle, hogy bemondod hogy mit támadsz (jodan/chudan tsuki/geri) de azt hogy hogy azt nem, a másik védi és visszatámad. Harutaka sensei, a mester fia jól elpáholt ebben. Ő volt az egyetlen aki bevitte az ütéseket. Ő is kiigazított ezerszer (a Mester az edzés végén már nem volt ott, Harutaka sensei vette át a gyakorlás vezetését) amúgy kedvesek voltak nagyon, leszámítva a Mestert, és Harutaka senseit, mert ők csak kicsit voltak kedvesek.:) Ők szigorúak voltak. Remélem következő edzésen már sokkal határozottabb leszek. Illetve most is az voltam, csak nem tudtam hogy mit kell csinálni, és sokszor csak néztem. 2006.09.16 Szombat
Most nemigen van kedvem írni. Nem csináltunk sok mindent, nagyrészt kata volt végig, meg kihon. Én a pinan nidant csináltam végig, a mester néha kijavított. Aztán kihon volt, oitsuki, védések, rugások, előre hátra. Aztán a trükkös szamurájcsillagokat csináltuk. Következő alkalommal megjegyzem a nevüket. A magasabb szintü tanítványok küzdöttek, nekem meg egy sárgaövesnek a szamurájcsillagokat kellett gyakorolnunk önállóan.
A mester azt mondta, hogy csak egyszer mehetek edzeni a héten. Nem indokolta meg, amikor az edzés végén mondtam neki, hogy többször szeretnék, egyszerüen azt mondta, hogy nem, gaijin wa moku dake (külföldinek csak csütörtök) Beszéltem néhány tanítvánnyal, meg nekem is vannak különböző elképzeléseim, hogy mért csinálta ezt. A) azt hiszi hogy nem bírom a tréninget (izzadok mint a ló) és ezért nem akarja hogy nagyon megerőltessem magam B) lassítom az edzés menetét azáltal hogy nemigen értem a dolgokat, mert sok mindent máshogy csinálunk és külön kell nekem magyarázni... Na mindegy, majd még írok, most kicsit le vagyok törve. Persze azért hatalmas megtiszteltetés az hogy egyáltalán tanít, úgyhogy szavam se lehetne, de mégis...én azért jötem, hogy gyakoroljak... 2006.09.21 Csütörtök
Amikor megérkezett a mester, és megpillantott, elmosolyodott, valahogy úgy, hogy na, mégis eljött a gaijin. Aztán mondta, hogy gyakorolhatok hetente háromszor, csak fizessem be a díjat (20000 yen belépési díj + 8000 yen/hó) Ezek szerint csak próbára akart tenni. Mindenesetre borzasztóan örülök.
Nem bemelegítéssel kezdődik az edzés, ha azt szeretnéd, hogy ne szakadjanak szét az izületeid, akkor egy kicsit korábban odamész. A ritsurei viszonylag hasonló, mint nálunk. Viszont minden tanítvány, miután átöltözött, leül seizába a tatami szélén, háromszor meghajol, majd azt mondja hangosan, hogy "yoroshiku onegaishimasu" (jorosku onegájsimász - "kérlek legyél/legyetek kedves velem"). Pontban nyolckor jön meg a mester, akkor ritsurei, és kezdődik is a kihon. Nem állunk szabályos alakzatba, mert nagyon kicsi a hely. Majd csinálok fényképket. Eddig úgy tűnik, hogy nem létezik a hami kamae, mindent zenkutsudachiban csinálunk. Ellenben kicsit magasabb a zenkutsudachi, mint nálunk (ahogy a Fujimoto mesterről készült videón is láthattuk), és nem vállszéles, hanem szigorúan 30 centi széles. Kihon után természetesen katáztunk. A danosok a Bassai-dait járták, mi meg a Pinan-yondant. Nagyon sokat gyakoroltuk. A mester szólt hogy a kata végén ne nézzek előre, csak a következő számolásra. Mondta, hogy biztos ilyen sportkaratét csinálunk mi ott Magyarországon. Ez budo, itt nagyon fontosak a formák, meg a szögek. Egyébként ebben jó a meglátása. Mármint nem abban, hogy sportkaratét csinálunk, hanem hogy sokkal küzdelemcentrikusabbak a mi edzéseink. Nem olyan kötöttek a szögek. Pl. nálunk nincs kikötve, hogy a soto ukénél a könyököd 10 centire kell legyen a testedtől, és az öklöd pont a vállad vonalában kell legyen. Morote ukénél, (amit valahogy máshogy hívnak, és nem is az, de azt csinálják a Pinan-shodanban morote uke helyett) meg a hátsó kezed nem ér hozzá a könyöködhöz, hanem az ökölbe szorítotott kézfejed felfele néz, úgy, hogy a kisujjad a könyököd alatt van 3 centivel (komoly). Nagyon odafigyelnek a részletekre, meg a pontosságra. Kérdezte hogy értem-e hogy mért nem szabad előre nézni az utolsó technika után. Erre mondtam hogy "Moshi teki killed, tabun not yet killed, tabun attack" Értette:) Szóval katáztunk. Majd leírom a katákat ha már kellőképp elsajátítottam őket. 2006.09.23 Szombat
Az edzés elmaradt valami ünnep miatt (hálaadás talán) Ezt elfelejtették közölni velem (pedig úgy búcsuztunk el, hogy majd találkozunk szombaton), és fél órát álldogáltam a dojo előtt, majd minden bátorságomat összeszedve becsengettem a mesterhez, és megkérdeztem hogy mi van. Kedvesen elmagyarázta, hogy mi a helyzet, és hogy hétfőn szeretettel vár ("Ma szünet van. Hétfőn lesz gyakorlás!")
2006.09.25 Hétfő
Lett gyakorlás! Immár szokás szerint fél nyolc előtt érkeztem, félkor már javában bemelegítettem. Ott volt Harutaka sensei is, és foglalkozott velem egy kicsit. A Pinan-shodant csináltatta, amit még nem tanultam, úgyhogy sokat igazított. Fantasztikus élmény tőlük tanulni. Hihetetlen precízek, pontosak, gyorsak a technikáik.
Ezen az edzésen nagyon sokan voltunk. Harutaka sensei-jel együtt volt összesen 8 danos, ebből 3 lány. Van egy pár barnaöves, összesen eddig néggyel találkoztam, volt egy zöldöves srác, meg egy sárgaöves. Összességében az a benyomásom, hogy technikai tudásban messze jobbak mint mi, sokkal fegyelmezettebben és legfőképp többet gyakorolják a katákat, viszont állóképességben, erőnlétben, küzdelemben bármelyik barnaövesünk megállná a helyét a danos tanítványokkal szemben is. A másik érdekes dolog, hogy nem lélegeznek a technikákhoz (a kiai-t leszámítva, de az is elég gyenge) Sőt a mester rám is szólt, hogy ne lélegezzek, mert nem kell, ez nem box, hanem budo. Szóval valahogy nem lehet érezni azt a szellemet amit a mi edzéseinken. Úgy értem hogy még nem láttam olyan félelmetes erejű, robbanó támadásokat, mint az nálunk egészen megszokott. A mi edzéseinken gyakran tapasztaltam olyat, mikor figyeltem némelyik mestert, hogy egy hihetetlen erejű technikánál mintha látni lehetett volna a szellemét amint testét megelőzve porrá zúzza a képzeletbeli ellenfelét, és ezt mintegy árnyékként követte a konkrét fizikai ütés. Nem az izmaival ütött borzasztó nagyot, hanem a szellemével, azzal a hihetetlen erejű elhatározzással, hogy "akármi legyen is itt előttem, én azt keresztül ütöm!". Lehet, hogy a láb nem egészen úgy áll, ahogy az ősi mesterek rajzolták, nem úgy passzolnak a formák, mégis ezt az elemi erőt én egy félelmetesen fantasztikus dolognak tartom. Nos ezt a kimét még nem tapasztaltam a részükről. Lehet hogy ők ezt másodlagosnak tartják a pontossághoz képest, majd kiderítem. Az edzés menetét kicsit nehéz leírni pontosan, mivel felváltva csinálunk egy kicsi ezt, egy kicsi azt. Az első gyakorlat mégis megmaradt, mert borzasztóan egyszerű, mi mégis alig gyakoroltuk. Annyi az egész, hogy páros kihon, egyik üt öt oitsukit, a másik védi age ukével, aztán vissza ugyan ez. Sokat katáztunk megint, most éppen a Pinan Godant jártuk, ez itt is sokkal bonyolultabb, mint az első négy, úgyhogy nem tudtam megtanulni teljesen. A típushibáimat képtelen vagyok magamból kinevelni. 1) túl széles, és túl mély a zenkutsudachim 2) túl alacsonyan ütök (övmgasság) itt minden ütés szolárra megy 3) minden nagymacska helyett kismacska van Jó hír, hogy a soto uke itt is azt jelenti mint nálunk (A Jersy-dojoban. Azt hiszem hogy ez nem egységes a Zen-do-n belül:) Bár azt hiszem, hogy mindaddig amíg ez a legnagyobb egységet megbontó tényező, nem kell aggódnunk a Zen-do-ért :) ) Ma végre volt egy kis ippon kumite is (ez azt jelenti hogy tetszőleges támadás, de mondani kell, hogy hova, már meséltem) Ja igen, és katáztunk:) 10 hónapos intenzív kata kurzus:) 2006.09.28 Csütörtök
Kihon, kata, kihon, kata. Kihon úgy ment, hogy előre egy fajta támadás, pl kette jutsuki ötször, hátrafele pedig az előző támadás védése, pl gedanbarai, soto uke jodan, szintén ötször. Érdekes, hogy abban a roppant pici teremben egyszerre tizen katázunk, ráadásul szinte mindenki más-más katát. TrackbacksThe trackback URL for this entry is: http://huge-in-japan.spaces.live.com/blog/cns!70F01125871FF087!213.trak Weblogs that reference this entry
|
|
|