Itt már november eleje óta Karácsony van, tele van minden fehér műanyag-karácsonyfával, ami elég érdekes, figyelembe véve, hogy Japánban a karácsonyi ünneplés legszertartásosabb (és egyben egyetlen) része, az, hogy megesznek egy szelet sütit. Persze kijött a PS3, meg a Nintendo Wii is, valamivel el kell adni, bár jelenleg nem épp úgy néz ki, hogy a nyakukon marad. Mindenesetre a nyelvórák és a karate mellett a heti rutinom kiegészült a különböző elektronikus cikkeket árusító bevásárlóközpontok (magyarul médiamárktok) szájtátás céljából történő látogatása. Szerintem ha ilyen ütemben halad a szórakoztató elektronika fejlődése, a PlayStation 4-nek már szebb lesz a grafikája, mint a valóság.

A viccet félretéve tényleg viszonylag sokat látogattattam a Bic Camerát, és a Yodobashi Camerát, ami a két legnagyobb médiamárkt-hálózat Japánban, de valójában azért, mert vettem egy fényképezőgépet. Igen, most már még szebb képeket fogok tudni csinálni a szórakoztatásomra, és ti még irigyebbek lehettek, mert nem osztom meg veletek. Higgyétek csak azt, hogy Japánban mindenki szamuráj, vagy ninja. Vagy robot.

A viccet félretéve tervezem felvarázsolni a fotókat valahova, szombaton például voltunk Hakonéban, felmásztunk másfél Kékesre, elvesztettük a kínait, megláttuk a Fujit, amint véletlenül kibukkant a felhők alól, elaludtunk a vonaton, és későn szálltunk le, elkergettük a japikat a termálfürdőből, 2000 Ft-ot költöttünk negyed óra buszozásért, és ez még csak a kezdet. Ez volt a trailer, valamikor felrakom a videókat is. Sajnos elég Blair Witch Projectesek lettek, ahogy osonunk az erdőben egy kicsi kamerával. Egyébként felraktam pár videót a freevlog.hu - ra, utazás kategóriába, mindenki nézze meg, és tetsszen neki!

Karatéról meg nagyjából kő elfelejtettem írni, ezt is pótoljuk. Holnaptól komoly, felnőtt blogot csinálunk, egyrészt mert rendszeresebben jelentkezek, másrészt meg mert elmegyek Akihabarába levideózni, hogy mi jót lehet kapni egy japán szex-shopban. A viccet félretéve, fogok írni karatéról is. Megint kaptam három jegyet egy teljes napnyi garantált dögunalomra, aka. Összjapán Karate Bajnokság. Előtte való nap K-1 lesz a Tokyo Dome-ban, legolcsóbb jegy 5000 yen, de akinek van kedve akár 35000 yent is elkölthet belépőre. Egy otthoni minimálbérrel majdnem meg is tudod venni.

Még egy érdekes felfedezés, ha el nem felejtem, amit mondani akartam, miközben azon gondolkodom, hogy hogyan tegyek úgy kucifántosan fogalmazva, mintha írnék valamiről, holott ez már mindjárt a harmadik teljes sor - attól függően, hogy kinek mekkora a monitorának a felbontása - ami egészen pontosan zérus információt hordoz, hogy itt Japánban elég sok férfi járkál női ridikül-szerű kis kézitáskával. Lévén társadalmilag elfogadott, gondoltam én is büntetlenül kipróbálhatom az október eleji CEATEC portyán zsákmányolt hasonló retikülömet élesben, annak veszélye nélkül, hogy összefutok valami ismerőssel vagy egy átlagosnál mérgesebb vagy homofóbabb fradistával a 4-6-oson. Valójában azt kell mondjam, hogy messzemenően praktikusnak találtam, belefér az esernyőtől kezdve, az olvasnivalón és a fényképezőgépen keresztül az uzsonnáig minden, amire szükséged lehet, ugyanakkor sokkal könnyebb, és kényelmesebb, mint egy hátizsákkal lökdösődni a metrón, ráadásul mindenhez pillanatok alatt hozzáférsz (meg persze valamennyi zsebtolvaj is, ám Japánban ez nem téma). Kár, hogy otthon nem lehet hordani egy olyan táskát, ami kisebb, mint egy fél disznó, anélkül, hogy úgy nézzen ki az ember, mint egy rakás idióta. Ritikült hordasz, buzi-e vagy?

Ez a srác néha olyanokat produkál, agyam elszáll a röhögéstől. Rendben van, hogy Kínában nem lehet elérni az Internet egy részét, de ha valaki Londonban élt egy évig, akkor ugyan csak hallott már a Prodigy nevű együttesről, az ég szerelmére! De ha nem is, azt azért mégis illene tudni mi fán terem az úgynevezett alumínium.

A múltkor szóba jött a kvantummechanika (azért, mert egy fizikus sráccal voltunk, oké?) mely szó hallatán ugyancsak feljebb húzodott szemöldöke, ám miután elmagyaráztuk neki, hogy miről szól, felcsillant a szeme, hogy "aaah, I know that! It's that fucking hard science!" Vicces módon nem tanították nekik az egyetemen, mert a professzor sem nagyon vágta, ő viszont egyszer olvasott róla egy cikket, amiből ezt (az egyébként messzemenően helyes - lásd előző bejegyzések) következtetést vonta le.

Természetesen aligha lehet az ilyen mértékű tájékozatlanságot kiaknázatlanul illetve büntetlenül hagyni; kellően komoly ábrázattal állítva bizonyos dolgokat elhitethető, hogy a saját magunk által írt kódokba nem nézhetünk utólag bele itt a Toshibánál, mivel bizalmas információként kell őket kezelni, illetve hogy az (egyébként a következő szerdai balesetvédelmi evakuációs gyakorlat miatt) újonnan érkező sisakokat azért küldte a vezetőség, mert azokat a nemrégiben egyre gyakoribb ún. "programozó-balesetek" miatt ezentúl mindenkinek viselnie kell a Multimédia Laborban is. Annyira vicces amikor percekig töpreng, hogy vajon elhiggye-e. A múltkor valami étteremben kérdeztük, hogy mégis milyen dzsúzt kér, talán paradicsomlevet, vagy mit, mondta, hogy nem mert ő azt utálja, de megnyugtattam, hogy ne aggódjon, mert japánul a tomato azt jelenti, hogy barack. Azóta nem lehet vele komolyan beszélni, mindig azt hiszi, hogy oltom.

Amitől viszont végképp padlót fogtam, az az a történet, hogy egyszer Londonban egy svédasztalos vacsorán sikerült egy mélytányérnyi mustárt szednie magának, mivel a leves mellett volt, és azt hitte, hogy lehet választani. Nem tudom, hogy mi alapján tűnt ígéretesebbnek ez a választás, mondjuk egy húsleveshez képest, mindenesetre azt hiszem, hogy az első evőkanálnyi mustár okozta élmény nagy mértékben hozzájárult jeles kínai barátunk és az angol konyhaművészet nem épp barátságos viszonyának kialakulásához.

Drága Verka barátnőm felköszöntött névnapom alkalmából:

"Sok szeretettel kívánok boldog névnapot! A japik felköszöntöttek? Gondolom sok náluk az András..."

Igaz, csak 30-án lesz, de ez még mindig jobb, mint fél évet késni, mint én az övével ;) Mivel mindenféle eszembe jutott, miközben írtam a választ, ide is írok valamit. E!

Köszönöm szépen! A japiknál elég sok az András éppenséggel, harmadik legnépszerűbb keresztnév a Yusuke és a Hellokitty után, például a főnökömet is Shinohara Andrásnak hívják. Meg egyébként az újonnan megválasztott japán miniszterelnök második neve is András (Shinzo András Abe). Csak legtöbbször nem írja ki. A császárt is eredetileg Andrásnak keresztelte volna Hirohito, csak a felesége lepofozta, mondván "Ne legyél már hülye, apjuk, lehet épp ez lesz a következő császár, engem meg majd kiröhögnek a kozmetikusnál, mi, te idióta?" Így lett inkább Akihito, szerinte "japánosabban cseng". Pfff.

Amúgy jól vagyok, csak kezd beütni lassan a japán-undor. Ezek akkora parasztok valójában, mint a pesterzsébetiek ;). Legalábbis a metrón. Egyébként nem gáz. A munka kezd okés lenni, bár néha ötletem sincs, hogy mi van. Olykor én is ráébredek arra a platóni gondolatra, hogy "a tudomány kibaszott* nehéz". Ugyan ő nem éppen ezekkel a szavakkal élt, de ez csak azért van, mert akkoriban a Pitegorasz tételtől volt szokás hanyatt dobni magukat az embereknek, meg attól hogy a legrövidebb út az egyenes, bravó, erre normális ember (=nem görög) 5 éves korában rájön, ráadásul még csak nem is igaz. Ha ma élne, biztos azt mondaná, "A világ megismerhető, de olyan kibaszott* bonyolult, hogy egyáltalán nem érdemes; bort!" (Azt hiszem az alapgondolat második felét - ti. "bort!" - nagy valószínűséggel valóban kimondta Platón is, csak nem jegyezték).

A viccet félretéve, valóban gondolkodom azon, hogy vajon lesz-e valaha olyan természetes, és magától érthető az embereknek a mai modern tudomány, mint nekünk az ókori. A sumérok például, amikor valamelyikük feltalálta a szorzást kb. annyira értették, hogy miről beszél, mint mi azt, hogy figyelj, a foton egyszerre átmegy ezen a két lyukon, öcskös, de pedig csak az egyiken megy át, mégis diffraktálódik saját magán a másik lyukból, esz'kap'ki. Vajon ők is ilyen kis szellemes írásokat alkotnak majd (általánosabban: gondolatokat regisztrálnak) és osztanak meg más emberekkel teszem azt a tlogjukon keresztül (transz-neurális-stim-hálózat, például) a 20. században élt primitív emberről, aki még egy szaros körintegrált is percekig számolt mindenféle tologatható vonalzókkal, mint amilyet az előbb én a görögökről? Vagy egyszerűen tényleg kibaszott* nehéz a tudomány, az emberi agy tényleg nagyjából ennyit képes befogadni belőle, és nagyjából eddig jutunk el a kutatásban valaha is, mielőtt kipusztulnánk, az esetleges új felfedezések meg csak arra lesznek jók, hogy kicsit előrébb hozzák annak idejét?

Ha a világ nem is megismerhető, mindenesetre az erre törekvő kísérletek nagyszerű csodákat hoztak az emberiségnek, amitől ha nem is lett jobb a világ, mindenképp elég jól meggazdagodott tőlük számos tudós és mérnök. Igyekszem én is bekerülni közéjük. (Ha, got'cha! Már épp azt hittétek, hogy valami magasztossal fejezem be az ívet, mi? A tudós jutalma a társadalom elismerése, és a megismerés, a tapasztalás öröme ba-ba-ba-bu-bu-bu. Szart. A tudós jutalma a pénz.)

  

 

* Bocs, tudom, hogy sok olyan ember olvassa, akinek ez nem tetszik, de egyszerűen nem engedhetem, hogy a viccesség rovására menjen az ilyen szavak szalonképesebb, de ugyanakkor nagyságrendekkel bénább "elcseszett" szóra cserélése. Kipontozni meg olyan fura, le is írtad, meg nem is, amolyan mátyáskirályosan, hülyeség, mint a Kossuth tér, lázadunk is, meg nem is. Egyébként is, ha elkövetem azt a hibát, hogy egyszerre minden rétegnek megpróbálok tetszeni, akkor úgy járok mint a Fidesz tavasszal.

Esik, és megnéztem az összes Ali G-t youtube-on, úgyhogy inkább írok valamit ide. Az a helyzet, hogy fogalmam sincs, hogy miket írtam le eddig, és miket nem, visszaolvasni meg borzasztó sok idő lenne, úgyhogy elnézést az esetleges redundanciáért.

Szerdán volt a welcome-party-ja az új spanyol srácnak. A Toshibánál az a szokás, hogy a céges partikra a résztvevő alkalmazottak dobják össze a pénzt. Még a félévzáró bankettre is. Ráadásul ezeken nagyjából kötelező részt venni. A szerdai buli 5000 yen volt, szemrebbenés nélkül behajtották rajtunk, gyakornokokon is. Kaja nem sok volt, viszont volt nomihôdai, magyarul drink-all-you-can (kac-kac). Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, hogy az ilyen helyek nem jellemzően kelet-európai turistákon gazdagodnak meg. Akárhogy is, 5000 yen kétnapi fizetésem, ennyi pénzből itt 4 napig eszem, otthon meg ennyiért 34,57 liter sört kapok középárfolyamon számolva a Mister sörözőben (Dohány utca, a zsinagógával szemben)

Egy ilyen fergeteges mulatság úgy néz ki, hogy elmegyünk a kollégákkal egy izakayába, ami ilyen japán stílusú mulató, ahol lehet enni is, meg inni is. Nem külön-külön rendelnek az emberek, hanem kihoznak több tálat, és mindenki a közösből vesz, amolyan kommunális jelleggel. Há!, a japánok még nem tudják, hogy a kommunizmus terén kelet-európai ösztönnel rendelkező emberekkel nem érdemes ilyet játszani. Mindig kísérletezem azzal, hogy hogyan lehet lehető legtöbbet enni, úgy, hogy másoknak ne nagyon tűnjön fel, hogy gyakorlatilag egyedül zabáltam be az egész csirkét. Legalapvetőbb trükk természetesen olyat rendelni, amit más nem szeret (szasimi - nyers hal - ez a kedvenc ételem itt, kivéve például tegnap, mert eszembe jutott, hogy "Nyers hal, bazmeg, NYERS HAL!!!", és nem tudtam befejezni)

Öööö*, szerintetek is folyton csak a kajáról írok? Persze mondjuk mért ne, ez a legfontosabb dolog. Meg az alvás. Jól aludtam ma. Japánban is alszanak az emberek. Néha. Ennél többet nem lehet erről írni.

Küldött egy levelet az internet-szolgáltató a múlt hónapban, mert nem írtam rá az űrlapra a nevemet katakanával (チビ・アンドラーシュ - Chibi Andoraashu - ez áll a legközelebb kiejtésben) erre visszaküldtem, de mivel az az idióta kapcsolattartóm, aki segített kitölteni a bankban a papírokat nem közölte velem hogy milyen nevet írt be (Shitsubi Andorasu - mert szerinte így ejtik a nevem. Bonyolult lett volna megkérdezni) ezért nem egyezett a két név katakanával, ezért küldtek még egyet, hogy javítsam. 2 hónapja nem fizettem semmit az internetért emiatt.

Egyébként itt aláírás helyett pecsétet használnak azonosításra. Minden pecsét egyedi, mert kézzel faragott, úgyhogy össze tudják hasonlítani vitás esetben, és ha nem egyezik teljesen, akkor nem érvényes. Természetesen a kapcsolattartóm által csináltatott pecsétemen szintén a remek csengésű Shitsubi (e. sicubi) karakterek szerepelnek. Hihetetlen, hogy banális kérdésekről 2 hétig tárgyalnak, ezt meg le se szarják. Nekem igenis fontos, hogy milyen hangsorral hivatkoznak rám.

Mellékeltek egy megcímzett válaszborítékot is, természetesen a címzett nevét egyszerű formában feltűntetve, mivel nem illik magunkról udvarias formában beszélni, meg ilyenek. Ezért amikor visszaküldjük a levelet, illik áthúzni a címzett neve végén található kanjit, és egy másikat írni a helyére, mivel nem illik mást egyszerű formában megszólítani. A különböző japán hivatalok naponta több tízezer válaszborítékot javítanak így át. Nem logikus, nem hatékony, de így csinálják, mert így csinálják. Japán a legtöbb dolgot azért csinálnak úgy, ahogy, mert úgy csinálják, ahogy. Ezer éve. Vagy fél éve. Vagy azért, mert aki legelőször csinálta azt a dolgot, az azt mondta, hogy szerinte úgy kell csinálni. Egész biztos okkal csinálta azt úgy, és ha ezt megkérdőjelezné bárki, akkor valami borzasztó dolog történne. Például az öntudatra ébredt, és a gazdáik ellen fellázadt vérszomjas tamagocsik leigáznák Japánt. Szép dolog a tradíció, öcsisajtok, de azért nem kell tiszta idiótának lenni. Talán a legkevésbé innovatív népség a világon ez a japán. Igazából az az igazi japán csoda, hogy működik még az egész. Meg persze az, hogy itt nem a szép cipő a trendi, vagy a divatos kalap, hanem 16 órát dolgozni naponta.

Ha már "bulizással" kezdtem, meg japánok-nem-kreatívak-blabla, pont idevág a radnoti13a fórum hozzászólásom:

"Ezek bulizás címén képesek hajnalig ugrálni egyetlen végtelenített dallamra, komolyan, rosszabbak mint a németek (!) fünfzehn centimeterestől, meg hey-heeey baby-stől. Ráadásul nincs semmilyen éjszakai járat, úgyhogy ha úgy döntesz, hogy szombatestiláz, akkor fél hatig össze vagy zárva ezekkel az igényimikkel. Mondjuk lehet kapni többek között "Quik Fuck" koktélt. Ez a hivatalos neve az árlapon feltűntetve."

  

 

* kis lábjegyzet: magyarul úgy mondjuk, hogy ööö, angolul úgy, hogy err, a japánok pedig egész egyszerűen csak azt mondják, mikor hezitálnak, hogy ee-to desu ne. Oké, ez az udvarias forma, az egyszerű forma csak annyi, hogy ee-to.

Oké, például voltam karate-versenyen. Shotokan világbajnokság. Rájöttem, hogy a karate egy mérhetetlenül unalmas sportág. Elképzelem, hogy ha én így untam, akkor mit érezne más, ha végig kellene nézzen egy versenyt. A katák még úgy ahogy nézhetőek egy darabig, de az is csak azért, mert van egy-egy japán, aki borzasztó szépen csinálja. De a harc... Teljesen értelmetlen no-contactban küzdeni, főleg ha a bírók se nagyon tudják, hogy mit adnak meg, és mit nem. Komolytalan az egész sport. A harcnak igazán K1-ben van értelme, vagy egyéb full-contact versenyeken, azzal meg az a baj, hogy szétverik a fejedet, és nem leszel olyan okos, mint előtte. Még szerencse, hogy nem járunk karate-versenyekre.

Egyébként azért mentem el, mert a mester bemutatót tartott. Eltört mindenféle fát meg követ, leütötte az üveg nyakát, széthasított egy dinnyét ujjheggyel (igen, kedves karatésok, nukitével). A vicces rész az volt, hogy délelőtt, amikor találkoztunk az állomáson a mesterrel, elszalasztotta az egyik tanítványt (Sade-kun-t - ez a srác például 24 évesnek néz ki, pedig éppenséggel 42) a boltba, aki hozott egy kis orvosságos üvegcsét, a mester felhörpintette a tartalmát, később egyébként ennek az üvegnek törte le a nyakát középső ujjal (ippon ken). Látta, hogy nem igen vágom, hogy mi az, úgyhogy huncut mosollyal az arcán elárulta, hogy ez bizony másnaposság elleni szérum. Parti lehetett :). Aztán beugrott, hogy tényleg árulnak ilyeneket itt minden nonstopban, elmulasztja a fejfájást, meg az egyéb kellemetlen tüneteket. Praktikus lehet.

Nézzetek Boratot. De ne moziban, mert egy ilyen filmet nem szabad támogatni. Képzelem, hogy esne, ha épp Magyarországról szólna. Maximálisan szolidáris vagyok a kazakokkal, mindazonáltal elképesztően vicces a film, úgyhogy nagy kár nem letölteni.

Há! Épp időben írok, még mielőtt kitörölnétek a bookmarkok közül a blogomat, és felszórnátok a helyét sóval.

Egyébként itt minden már szinte megszokott. Fel se tűnik, hogy például most blogolás közben nem valami csipszet ropogtatok, hanem rántott polipot. Otthon furán fogok viselkedni, azt hiszitek majd, hogy a japánok kicserélték az agyamat egy robotra, amíg nem néztem oda.

Sajnos ezer dologról tudnék most írni, ami azért rossz, mert nem tudom eldönteni, hogy melyikkel kezdjem, ezért egyikről sem fogok.